Bemutatkozás
Dénes Bernadett vagyok, esküvőszervező. A Bern-Via Wedding alapítója.
Egy csendes és festőien gyönyörű kis faluban élek az ország északi részén, a férjemmel, a kisfiammal és két kutyusunkkal, ahol a madarak még csiripelnek, a szarvasok bőgnek és az emberek köszönnek egymásnak az utcán sétálva. Már középiskolás koromban tudtam, hogy esküvőszervező szeretnék lenni. 2015 évben végeztem a Prestige Oktatási Stúdióban, mint kulturális rendezvény szervező és esküvőszervező, ahol Rátkai Tímeától tanultam. Mindig is úgy gondoltam, hogy ha találok valamit amit szeretek, akkor nem kell többé dolgoznom. Az esküvőszervezés csodálatos szakma. Számomra felemelő érzés életre kelteni a párok elképzelését, támogatni és vezetni őket a szervezés lépésein, biztos támaszt nyújtani az esküvő napján. Véleményem szerint az esküvőszervezés szerves részét képezi, a helyszíni koordináció, azaz, hogy a Nagy napon is maximálisan támogatom a párokat és felügyelem az aznapi teendőket. Egy esküvőszervezőnek sokrétűnek kell lennie. Maximális hozzáértést, elhivatottságot, kreativitást, pozitív szemléletet, jó problémamegoldó képességet, szervezői attitűdöt, rugalmasságot, precizitást és diszkréciót kíván a szakmám. Jómagam hiszek az esküvő varázsában, a házasság misztikájában, a család összetartó erejében.
Minden párnak más az elképzelése a tökéletes esküvőről. Lehet az, vidéki vagy monumentális. Én ebben szeretnék segíteni Nektek kedves Menyasszonyok és Vőlegények, hogy a Tiétek legyen a legmeghittebb, legkülönlegesebb, legötletesebb, hogy a TIÉTEK legyen az esküvőtök!
Ezzel a mentalitással hoztam létre a Bern-Via Weddinget, ahol úgy állítom össze a csapatom, hogy a legtökéletesebb legyen az összhang az elképzelésetekkel. Csapatom minden tagja a legmegbízhatóbb szolgáltatókból áll. Viszont nem tántorít el az sem, ha bizonyos szolgáltatókhoz ragaszkodtok. Szívesen együtt dolgozom velük is a Ti napotokért.
Kedves Jegyespár!
Bizonyára azért vagytok itt, mert elhatároztátok, hogy a Nagy napot szeretnétek emlékezetessé és meghitté tenni. Jó hírem van, jó helyen jártok! Számomra az a fontos, hogy a Ti Nagy napotok is éppannyira csodálatos legyen, mint amelyet megálmodtatok.
- Kíváncsi vagyok Rátok, ezért kérdéseket fogok feltenni, hogy megismerjelek Titeket és a vágyaitokat.
- Tapasztalatommal segítelek, akkor is, amikor valami olyasmit találsz ki, ami őrültség/ veszélyes/ az adott helyszínen, időjárási körülmények között, vagy az adott szituációban rosszul sülhet el. Keresünk egy olyan megoldást, amely garantálja a sikert.
- Nem ígérgetek, hanem betartom, amit mondok.
- Pontos vagyok, megbízható és őszinte, épp ezért hiteles. Ugyanezt várom Tőletek, hiszen ez a közös munka elengedhetetlen feltétele.
- Együttműködő leszek és a tökéletességre törekszem a munkám során végig.
- Az idő számotokra és számomra is nagy kincs. Akárcsak a nevetés, az élmények és a szeretet. Én pedig mindezek tudatában a bizalmatokért cserébe Nektek adom az időt, a nevetést, a szeretetet és az élményt.
Amennyiben szimpatikusnak találtok keressetek bátran, hogy az élmény valódi, az emlékek pedig felejthetetlenek legyenek....